Mert rajtad is múlik, mire viszed!

2019. augusztus 06. 20:22 - peter.kolonits

Miért érdemes és miért kell tanulni?

Nagyon sok esetben találkozom olyan emberekkel akiknek a tudása jó esetben csak megragadt azon a szinten, ahol annak idején a tanulást, iskolát befejezték, rosszabb esetben azonban még csökkent is.

Ha te olyan ember vagy, aki tudja, hogy a folyamatos tanulás, önmagad képzése és a világ mind szélesebb körű megismerése, megértése fontos, akkor ez a fejezet nem neked szól.

Azonban azok számára, akiknek ez nem magától értetődő, jöjjön itt egy kis eszmefuttatás:

Az üzleti életben, de ha jobban belegondolunk a hétköznapi életünkben is érvényes a következő megállapítás: csak csökkenés és emelkedés van, stagnálás valójában nincs. Valami vagy fejlődik, vagy egyszerűen lemarad. Igaz ez akkor is, mikor látszólag úgy néz ki, hogy nem változik a helyzet, hiszen valójában ez a statikus állapot nem létezik.

Nézzünk néhány egyszerű példát:

Ha szereztél egy végzettséget, megtanultál akár egy szakmát, az a tudás a végzettséged megszerzésének pillanatában talán elég volt, az azonban biztos, hogy nem fog sokáig tartani, ha nem tartod a lépést a világgal. Az élet minden területén folyamatos a fejlődés, és ha a tudásunkkal nem követjük a minket körülvevő változásokat, nem fejlesztjük magunkat, akkor abban az esetben is lemaradunk, ha egy kicsivel sem tudunk kevesebbet, mint amikor elvégeztünk egy adott iskolát, tanfolyamot.

Vagy nézzünk egy pénzügyi példát. Ahogy elkezdesz dolgozni, (jó esetben) gondolsz a jövődre, próbálsz tenni érte, aminek része a takarékoskodás is. Na mármost ha egy X összegű megtakarítást sikerült képezni, nem dőlhetsz hátra elégedetten, gondolva hogy innentől már jöhet akármi, készen állsz rá. Ahogy telik az idő, jellemzően egyre több pénzre van szükség az életszínvonalad fenntartásához, általánosságban véve drágulnak a dolgok, tehát összességében az egész élet drágább lesz. Ebből egyenesen következik, hogy az a megtakarítás amit eredendően létrehoztál, hiába nem csökkent, egy ponton túl már nem jelent valódi biztonságot egy esetleges nehezebb időszak alkalmával. Tehát ha szeretnénk felelősségteljesen gondolkodni, itt is az kell legyen a célunk, hogy fejlődjünk, növekedjünk.

Sorolhatnánk itt végtelenségig a példákat, de a lényeg minden esetben ugyanaz lenne, mégpedig hogy fejlődni kell, mert olyan, hogy stagnálás, statikus állapot nem létezik. (Vagyis létezik, de valójában csökkenést, visszaesést jelent ha minden körülményt figyelembe veszünk.)

Mi szerepe van mindennek egy alkalmazott esetében?

Azt gondolom, hogy egy normális értékrenddel bíró ember az élete minden területén fejlődésre törekszik. Nem lehet ez másként a munkában sem. Egyrészt nagyon sok esetben a munkahely illetve a munkafolyamatok fejlődése is megköveteli, hogy a dolgozó újabb ismereteket szerezzen, de ha valamiért mégsem ilyen ösztönző egy adott munkakör, akkor is érdemes arra törekedni, hogy több dologhoz és jobban értsünk. Nem biztos, hogy ennek a jelenben lesz haszna, de az biztos, hogy mindenképpen lesz.

Ha épp nincs konkrét dolog amit szükséges lenne megtanulni, tovább fejleszteni, akkor is érdemes mindig keresni valami reális célt. Kiemelt fontosságú a nyelvtudás, ezt azt gondolom alkalomtól, élethelyzettől függetlenül érdemes csinálni, akár van rá szükség jelenleg, akár nincs.

 

Mi a helyzet, ha olyan dolgot is kell tanulnom, aminek az ég világon semmi hasznát nem veszem?

Bármennyire is átgondolt egy-egy képzés, biztosan akad több-kevesebb olyan része, amelynek esetleg valódi gyakorlati haszna nincs, vagy adott pillanatban nem látszik. Mégis azt mondom, ettől még ezeket a részeket sem szabad elhanyagolni.

Nem minden elsajátított ismeret azért van, hogy abból azonnal, pénzben mérhető hasznunk legyen!

Talán megfelelő példa erre az iskolai oktatás. Sok diák nehezményezni szokta, hogy nem sok értelme van a matematikát olyan, szerinte magas szinten tanulni, mert annak az életben nem fogja hasznát venni. Egy más beállítottságú diák pedig az irodalommal, egy másik az informatikával, míg egy másik pedig a fizikával kapcsolatban érez így. Gyakorlatilag minden tantárgyat fel lehetne hozni példaként.

Még ha  ezekben a kijelentésekben van is valamennyi igazság azt nem szabad elfelejteni, hogy az iskolának nem az az egyetlen célja, hogy csak annyi tudást adjon át, amire feltétlen szüksége van a diáknak. Minden ismeret amit megszerzünk, hozzátesz ahhoz akik vagyunk. Segít rendszerben gondolkodni, átlátni, felismerni összefüggéseket a világ dolgairól, formálja látásmódunkat.

A saját tapasztalataim alapján azt gondolom, hogy a cégek nagy részénél már a legtöbb vezető értékeli azt, hogyha egy kollégájuk hajlandóságot mutat a tanulásra, hogy jobban és eredményesebben tudja végezni munkáját, ezáltal a saját és a cég érdekeit is szolgálva. Fokozottan igaz ez a jelenlegi, munkaerő hiányos helyzetben, hiszen ahelyett, hogy minden pozícióra tömegével jelentkeznének az új dolgozók, a cégnek magának kell tovább képeznie az alkalmazottait, hogy minden feladatot el tudjanak látni megfelelően. Mindemellett egy tanulásra hajlandó, nyitott gondolkodású kolléga jobban képes az együttműködésre.

Válaszolva a címben szereplő kérdésre:

Azért érdemes, és KELL tanulni, hogy tartsuk a lépést a világgal, jobb emberek legyünk, eredményesebben dolgozzunk, mert ezáltal a saját életünket tehetjük jobbá.

 

Ne feledd: Te hátradőlhetsz, megállhatsz, de a világ nem fog! Halad tovább, és ha nem tartod a lépést, nehezen behozható lemaradásba fogsz kerülni.

 

 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://versenykepesalkalmazott.blog.hu/api/trackback/id/tr6214998464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Useless1997 · www.use-less.blog.hu 2019.08.14. 00:37:16

Ez pontosan így van!
Pont ezért mondtam fel a munkahelyemen, mert hiába volt meg a jó fizu meg a menő pozíció, nem volt a munkámban fejlődésre kilátás. Vagy nagyon lassú és kisléptü. Hosszútávon nem láttam jó "befektetésnek" maradni.

peter.kolonits 2019.08.14. 18:14:23

@Useless1997: Sajnos meglepően sok cégnél nem fordítanak figyelmet a fejlődésre. Nyilván vannak olyan pozíciók, ahol az a jó ha az alkalmazott betanult folyamatokat végez és ezt ismétli unalomig, ilyen helyzetben eleve nem is lehet olyan nagyívű fejlődést elvárni egyik oldalról sem.
A probléma az, hogy egyre több helyen azt látom, hogy komoly, tudást, gyakorlatot, kreativitást és problémamegoldást igénylő munkakörök esetén is inkább hagyják, hogy az alkalmazottak és akár az egész cég megragadjon egy szinten. Ennek nyilván lehetne oka az is, hogy nincs pénz fejlesztésbe, tudásba invesztálni (bár ennek azért a mai gazdasági helyzetben kisebb az esélye), másrészt könnyen esnek a cégek és vezetőik is abba a hibába, hogy belekényelmesednek a mostani helyzetbe, amikor is a megnövekedett vásárlóerő és egyéb okok miatt, relatív könnyebben tudják a "számokat" produkálni, emiatt nem érzik úgy, hogy lehetne másképp, jobban csinálni a dolgokat.
Ha van benned ambíció akkor két lehetőség van, vagy maradsz ilyen helyen és hagyod, hogy kiöljék belőled, vagy húzol egy merészet és tovább lépsz, ahogy tetted Te is.
Akárhogy is nézzük, tény, hogy kényelmesebb egy ilyen helyzetben benne maradni, egészen addig míg jól mennek a dolgok. De nekünk csak egy életünk van, és abból kell a maximumot kihozni ezen a téren is, nem szabad hagyni, hogy környezet hátráltasson :)
Mert rajtad is múlik, mire viszed!
süti beállítások módosítása